A világegyetem e milliónyi életformától nyüzsgő rejtélyes kék csillagán,
amit földnek nevezünk az egykori alkimisták
a szűzfölddel és homokkal végezték legizgalmasabb kísérleteiket.

Alapanyaguk nevét suttogva sem merték kiejteni:

Príma Matéria, Nyugvó Ősanyag.

Ebben a Príma Matériában benne szunnyad valamennyi létcsíra,

a mérgező spóráktól a legizgatóbb szépségű formák kristályos tökéletességéig.

Ebből a csillagporból az ember házakat, hidakat, gátakat és atomsilókat épít.

 

Mit tehet a művész?

Megpróbálja visszavarázsolni teremtett galaktikus létformájába.

 

Évek óta használom a homokot és egyéb

természetes anyagokat képeim anyagaként.

Színük, struktúrájuk és a bennük rejlő misztikum alkalmassá teszi

"létképek" készítésére.

Az út amit elkezdtem tele volt kanyarokkal, elágazásokkal, és szakadékokkal.

Az utat mindenkinek magának kell megjárnia, mégpedig a tömeglények

ragacsos gyűlöletvitustáncából kiválva, szívós kitartással,

bátran, sokszor magányos, ritka levegőben, de lelkesen lángoló meggyőződéssel, hogy a cél jó amely felé törekszik,

és a csúcs szent, örök menedéke minden fáradozást megér.